Avril Ramona Lavigne (Napanee, Ontario, Kanada, 1984. szeptember 27.) Juno Award díjas és Grammy-jelölt kanadai pop/rock énekes, dalszerző, modell és színész. Eredetileg a görkorcsolyás személyiségéről volt ismert, de 2005-ben stílust váltott, sokkal nőiesebb lett, viszont még sokszor nevezik �rockcsirkének�. �Nem vagyok punk� � állítja Avril. Az első két albuma, a Let Go (2002) és az Under My Skin (2004) számos országban a toplistán szerepelt. A harmadik albuma a The Best Damn Thing (2007) 2007. április 17-én fog megjelenni. Habár a vezetékneve francia eredetű, a nevét rendszerint angolosan ejtik ki. A Lavigne, vagyis a �la vigne� franciául azt jelent, hogy szőlő vagy szőlőhegy. Keresztneve, Avril, áprilist jelent franciául, de ezt is angolosan ejtik. Avril Lavigne szerepelt a Maxim magazinban és 2006-ban bekerült a Canadian Business Magazine rangsorába, ahol hetedik helyezést ért el. Több, mint 26 millió albumot adott el világszerte.
KARRIER ELŐTTI ÉVEK
Avril Ramona Lavigne a kanadai Napanee-ban született francia apától (John) és egy francia-ontariani anyától (Judy). Mindkét szülő katolikus és gyermeküket is római katolikusként nevelték. Avril zenei tehetségét kétéves korában fedezték fel, amikor - az anya elmondása alapján - Avril nélküle kezdett el énekelni a templomban. 1998-ban, Lavigne megnyert egy versenyt, ahol a szintén kanadai Shania Twain-nel énekelt az első nagy koncertturnéján. Twain mellett lépett fel az ottawai koncerten, amely az első lépcsőfok volt a zenei karrierjében. Cliff Fabri, Avril első szakmai menedzsere fedezte fel őt, miközben country-zenét énekelt a Chapters könyvkereskedésben Ontario-ban. A Lennox Community Theatre egyik előadása alatt Avril feltűnt az egyik helyi énekesnek, Steve Medd-nek, aki felkérte őt, hogy énekeljen az egyik számában, a Touch The Sky-ban, amely az 1999-es Quinte Spirit című albumán szerepel. Avril szintén énekelt a Temple Of Life és a Two Rivers című számokban a következő My Window To You című 2000-es albumán. 16 éves korában Ken Krongard leszerződtette, aki meghívta Antonio �L.A� Reid-et, hogy meghallgassa az éneklését a New York City stúdióban, majd befejezte a munkálatokat az első albumán. Avril rendkívül közel áll a húgához, Michelle Lavigne-hoz és az idősebb fiútestvéréhez, Matthew Lavigne-hoz. Michelle két évvel fiatalabb Avrilnél, míg Matthew három évvel idősebb nála. 2006. július 15-én Avril összeházasodott a kanadai énekessel, Deryck Whibley-vel, a Sum 41 vezető énekes-dalszövegírójával.
ZENEI KARRIER
Let Go (2001-2003)
A Let Go című album 2002. június 4-én jelent meg az Egyesült Államokban, ahol második helyezést ért el, míg Ausztráliában, Kanadában és az Egyesült Királyságban első helyezett lett a ranglistán. Ezzel Avril lett az első fiatal női szólista, aki az Egyesült Királyságban első helyezést ért el az albumával. A megjelenés után egy hónappal, a Let Go album multi-platina lemezzé vált augusztus végére és háromszoros platinalemez lett két héttel később. 2002 vége előtt, hat hónappal a megjelenése után négyszeres platinalemez lett. Világszerte összesen 13 197 000 példányban adták el. Az év legnagyobb példányszámban elkelt női albuma lett 2002-ben. Négy szám vált híressé az albumról. A Complicated első helyezést ért el Ausztráliában és második helyezért az Egyesült Államokban. Avril rekordot ért el a Complicated című számával, a Contemporary Hit Radio listáján 11 hétig szerepelt első helyen, melyet eddig Natalie Imbruglia uralt Torn című számával szintén 11 hétig. Az Sk8er Boi bekerült az első 10-be az Egyesült Államokban és Ausztráliában. Az I'm With You szintén az első 10-ben végzett az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban. A Losing Grip Taiwanban került be az első 10-be és Chilében az első 20-ba. Avrilt a legjobb új előadó névvel illették 2002-ben az MTV Video Music Awards-on és négy Juno Awards díjat nyert 2003-ban a hat jelölésből. A World Music Award-on a legtöbb lemezt eladó kanadai énekes díját kapta és nyolc Grammy-díjra jelölték az év legjobb dalára és a legjobb előadói díjra.
Under My Skin (2004-2005)
Avril Lavigne második albuma az Under My Skin 2004. május 25-én jelent meg az Egyesült Államokban. Első helyezést ért el az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Japánban, Ausztráliában, Kanadában, Mexikóban, Argentínában, Spanyolországban, Írországban, Thaiföldön, Koreában és Hongkong-ban. Az Egyesült Államokban 380 000 példányt adtak el az első héten. Az albumon lévő legtöbb számot a kanadai énekes-dalszövegíróval, Chantal Kreviazuk-kal írta, bár néhány számot közösen írt Ben Moody-val, Butch Walker-rel és Evan Taubenfeld-del. A vezető dal, Don't Tell Me Argentínában és Mexikóban első helyezett lett a ranglistán, bekerült az első ötbe az Egyesült Királyságban és Kanadában, az első tízbe Ausztráliában és Brazíliában. A My Happy Ending című szám bekerült az első tízbe az Egyesült Királyságban, de a harmadik száma, a Nobody's Home nem került be az első negyvenbe. A negyedik szám az albumról, a He Wasn't 23. helyezést ért el az Egyesült Királyságban és 24.-et Ausztráliában. A Fall To Pieces utolsó számként jelent meg az albumról, de nem ért el olyan sikert, mint az előző számok. Avril Lavigne két díjat nyert a World Music Awards-on 2004-ben, a világ legjobb pop/rock énekese és a világon legtöbb lemezt eladott kanadai énekes kategóriában. Öt jelölést kapott a Juno Award díjra 2005-ben, amelyből hármat nyert meg, a közönségdíjat, az év előadója és az év pop albuma kategória díját. Lavigne a Breakaway című számot Matthew Gerard-dal közösen írta és Kelly Clarkson-nal együtt vették fel a The Princess Diaries 2: Royal Engagement filmzenéjeként. A Breakaway később megjelent Kelly második, Breakaway albumán az első számként. Lavigne 21 várost érintő lemezturnéba kezdett az Egyesült Államokban és Kanadában, amely 2004. március 4-én kezdődött a Minnesota állambeli Minneapolis-ban. Az összes fellépésen élőben adott elő számokat az új albumáról, melyet a gitárosa, Evan Taubenfeld kísért. A koncert helyszínét a városokban csak a fellépés előtt 48 órával jelentették be. A turné nagyon népszerű volt és sikeres volt az album bemutatása. A turné válogatásban megjelent Avril Live Acoustic EP Single albumán.
The Best Damn Thing (2007)
Avril harmadik albumát, a The Best Damn Thing-et Dr. Luke (Kelly Clarkson, Pink, Lady Sovereign és Daughtry), a férje, Deryck Whibley (Sum 41), Rob Cavallo (Green Day, The Goo Goo Dolls, My Chemical Romance, Jewel), Butch Walker és Avril készítette. Travis Barker (Box Car Racer, blink-182, +44) is dobol Avril új albumán. Avril azt mondja, hogy az új albuma romantikus dalokat fog tartalmazni és hogy élvezte a dalszerzést Butch Walker-rel. A Girlfriend című szám hét egyéb nyelven is elérhető, az egyetlen különbség az angol változattól az, hogy a kórust lefordították spanyolra, portugálra, mandarinra, japánra, olaszra, németre és franciára.
MAGÁNÉLET
Avril Lavigne majdnem vegetáriánus. Egy interjú során azt mondta, hogy ugyan nem részesíti előnyben a húsevést, de azt nem állítja, hogy vegetáriánus. Tizenévesként sokat volt a La Pizzeria étteremben, Napanee-ben. Az olívabogyós pizza a kedvence, habár nem eszik belőle sokat, mert nem tesz jót a hangjának. Miután Avril híres lett, az étterem Avril után nevezte el a pizzát, és az étterem falán ott egy vendégkönyv a rajongói számára, melyet Avril megnéz, amikor meglátogatja a családját és a barátait a szülővárosában. Avrilnek van egy csillag tetoválása a bal csuklója belsején, amely az első albumán is megtalálható. 2004 végén egy kis, rózsaszínű szív-alakú tetoválást készíttetett a jobb csuklójára benne egy 'D' betűvel, amely nagy valószínűséggel a férjét, Deryck Whibley-t jelképezi. Avrilnek viszonya volt egy régebbi gitárosával, Jesse Colburn-nel, de a híresztelések ellenére, nem volt kapcsolata egy szintén régebbi gitárosával, Evan Taubenfeld-del. A 2004-es J-14 magazinban arról beszélt, hogy először 14 éves korában csókolózott. 2004 februárjában randevúzni kezdett egy kanadai énekessel, Deryck Whibley-vel, a Sum 41 vezető gitárosával. 2005. június 27-én Avril Lavigne és Deryck Whibley eljegyezte egymást, majd Velencébe utaztak ahol gondoláztak és egy romantikus vacsorán vettek részt. A pár katolikus szertartáson házasodott össze, amely délután öt órakor kezdődött mindössze 20 perc késéssel 2006. július 15-én, szombaton egy kaliforniai magánbirtokon. Avril Vera Wang ruhát viselt és az apja kísérte. Deryck Whibley egy Hugo Boss öltönyt viselt, és négy ember kísérte: Steve Jocz, Cone McCaslin, Matthew Lavigne és Robb Dipple. Avril húga, Michelle Lavigne az egyik koszorúslány volt. Körülbelül 110 vendég vett részt a szertartáson.
Forrás: wikipedia
|