♥Anikó oldala♥

Halálos álom 

Az elmúl 25 év alatt Hawaiin, és a Fülöp szigetekről kb. 130-140 különösnek mondható halálesetet jeleztek, melyek szervi, illetve pszichikai okait mindeddig nem sikerült kideríteni. Az is különös, hogy a "halál álmának" nevezett betegség soha sem szedi áldozatait a nők közül, ezért nevezhetnénk akár kimondottan a férfiak betegségének is. A "kór" minden egyes esetben erős fejfájással jelentkezik, mely a fej és a nyaki részek erőteljes masszírozásával hamarosan elmúlik. Kisvártatva újra jelentkezik, majd újra elmúlik, amíg a beteg el nem alszik. Az erős fejfájást követő alvás során a beteg hánykolódik, dobálja magát, nyög, nyöszörög. A tünetek láthatóan egyre erőteljesebbek. Majd ujjai ökölbe szorulnak, szája habzani kezd, és jól látható módon mindent megtesz, hogy a borzalmas álomból felébredhessen, de önerejéből képtelen rá. Gyorsul a légzése, mozdulatai egyre szabálytalanabbá válnak, és egyre nehezebben tud levegőt venni. Erős rángógörcs veszi hatalmába, értelmetlen szófoszlányokat kiáltozik, majd egy utolsót rándul, s a megkínzott, csupa verejték testből elszáll a lélek. Mint ahogyan az elején említettük, ez a borzalmas halálforma csak a hawaiiak és a Fülöp-szigetiek között fordult elő. Eddig még nem vált áldozatává európai. Az utólagos vizsgálatok, és a boncolási jegyzőkönyvek szerint ez a "Bang Utot-betegség"-nek nevezett kór, minden egyes esetben tökéletesen egészséges férfiakat támad meg. A kimutatható elváltozások között a hasnyálmirigy bevérzése, a sápadt arc, a kimeredő szemek, a habzó száj, a körmök elkékülése, és az enyhe tüdővérzés nem a halál okai, inkább annak következményei lehetnek. Az is biztosnak látszik, hogy az ilyen módon elhalálozottak apja is ugyan ilyen rémálom áldozata volt. Eddig mindössze egyetlen Bang Utut-ban rángatózó személyt sikerült felébreszteni, aki azt állította, hogy álma során egy titokzatos, apró emberke próbálta Őt megfojtani, s akinek markából semmiképpen sem tudott szabadulni...

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2006-08-11
 

Navigation

[x] Site
[x] Történetek
[x] Sztárok
[x] Tippek
[x] Extra
[x] Játékok
[x] Csók
[x] Zenék
[x] MSN
[x] Mesék

Fast Links

  Home       Vk        Rk

Chat


Jen oldala:

Nóry oldala:

www.noncy.try.hu

Viktor oldala:

Julcsy oldala:

www.borsmenta.gportal.hu

 

 

 

 

 


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE